„Vargazoli” mindent tudott a labdával. Ördöngősen cselezett, távolról lőtt, fejelt, veszedelmesen tudott szabadrúgást és szögletet rúgni. Nyesett labdáival, szellemes, hosszú átadásaival megelőzte korát. Ja, és hátrahúzásos, ollózós – Kocsis Sándorra emlékeztető – góljai örökre emlékezetesek maradnak. A ’60-as évek legnagyobb személyisége, Albert Flórián mellett talán kevesebb fény esett rá, de így is világsztár lehetett volna. A ’68-as mexikói olimpián, karrierje csúcsán itt hagyott minket, disszidált. A hivatalosság ki akarta radírozni az emlékezetből, de a szurkolók ezt nem engedték, szívükben megőrizték. A Barcelonába távozó Johan Cruyff helyére az Ajax Amsterdam őt szerződtette, de igazi magaslatokba mégsem tudott felemelkedni. Hivatalos magyarországi visszatérése 1991-ben a Fradi pályán Albert Flórián 50. születésnapján történt. 25 ezer ember felállva, szűnni nem akaró vastapssal ünnepelte őt, a „tékozló” fiút, holott a Császárt jöttünk köszönteni.  25 ezer ember törölgette a szemét, és várta a pillanatot, amikor Vargazoli elfoglalhatja méltó helyét anyaegyesülete kispadján. Aztán a futballmaffia másodszor is elüldözte. Ezt már nehezen viselte. De főleg azt, hogy a gyerekkorából magával hozott, majd nyugaton tudatosított teljesítményközpontú életszemléletet a befogadásra alkalmatlan közegbe nem tudta átültetni. A nyilvánvalóan reménytelen helyzet egy talpig becsületes ember idegrendszerét, szívét, lelkét kikezdte, megviselte. A drámai végzet stílszerűen egy kispadon teljesedett be, ahol a szíve örökre megállt. A legismertebb magyar, Puskás Ferenc mellett nyugszik a Szent István Bazilikában. Róla szól majd ez a hat rész szubjektíven, de a valósághoz, talán az igazsághoz is közelítve. Olyasvalaki írta, aki először csak rajongójaként, később – egy ideig bizalmas – barátjaként talán a Varga Zoltán lelkében tomboló vihart is átérezte és megértette.

Koltay Gábor filmrendező