Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Jöjjön el a Te országod! 6/4

Koltay Gábor
|
archív
|
2014.05.27.
|
Varga Zoli életét 1968-tól árnyékként kíséri a mexikói olimpiai játékok idején, még a mérkőzések megkezdése előtt történt disszidálásának ténye. Az előző részben részletesen szóltam erről, Zoli is őszintén vallott róla 1985-ben készült filmemben. Ezzel kapcsolatban idézem a Ferencváros nagytekintélyű, megkérdőjelezhetetlen erkölcsiségű játékosa, sikeres edzője, Dalnoki Jenő egykori véleményét:

 

[token global site-name]

„Elítélendő, hogy elhagyta az országot, és különösképpen, hogy ezt az olimpián tette. De hát voltak azért szép dolgai is. Nagyon nagy játékos volt ő is és Albert Flórián is, két dudás pedig egy csárdában nem fért el – ahogy a magyar közmondás is tartja. Azt hiszem, hogy az akkori vezetők követtek el nagyobb hibát, mert azt a rivalizálást nem tudták mederben tartani. A Honvédban nem kettő, hanem legalább hat dudás volt az ’50-es években – Puskás, Bozsik, Czibor, Kocsis, Grosics, Lóránt –, mégis jól kijöttek egymással. Minálunk ketten sem tudtak megférni. Ez elsősorban a vezetők hibája.”
Nem véletlen, hogy Varga Zoli sohasem találta meg igazán a helyét a világban. Magyar volt, esetlen és ügyetlen – a pályán kívül. Hiába csillogott a zöld gyepen, a partvonalon kívül kihasználták, de súlyos hibákat is elkövetett, mert huszonhárom évesen itthon nem készülhetett fel a profi életre, nem alakulhattak ki azok a készségei, amelyek a tehetségen kívül még szükségesek az élet dolgainak tudatos alakításához. Az 1985 novemberében, Varga Zoli akkori németországi, ingolstadti lakásán készült interjúból idézek.
- Zoli, 1968-ban tisztában voltál az értékeiddel?
- Most, hogy te mondod, milyen nagy játékos voltam annak idején; ezt én akkor nem így éltem meg. Mi bekerültünk a berlini Hertha első csapatába a román Gergely Lászlóval. A bundabotrányban mi ketten lettünk föláldozva. Végső soron annyira megértő ember vagyok, hogy amikor később átgondoltam a dolgokat, még megpróbáltam valahol meg is érteni őket. Mi voltunk az idegenlégiósok, minket parentáltak el. De mesélek egy másik történetet. Amikor Nyugat-Berlinben bejelentették, hogy játszani kezdek, hirtelen kinyílt egy Varga nevű étterem. Mi a fene, kinyitottam egy éttermet? A lényeg, hogy egy Varga József nevű magyar emberről van szó, aki azt remélte, hogy a névazonosság miatt mindenki azt fogja majd gondolni, ez a Varga az a Varga. Csak a Varga nevet írta ki, a Józsefet már nem. Aztán, mint ahogy nekem pechem volt, valószínűleg neki is, hiszen amikor a Bundesliga vesztegetési ügyben eltiltottak, bizonyára nem nagyon ment az üzlete.
- Ha már itt tartunk, megkérdezem: milyen kapcsolatban voltál a kinti magyarokkal? Találkoztál-e neves magyar edzőkkel?
- Kevés magyarral volt kapcsolatom, de azokban is csalódtam. Ennél fogva nincs is magyar ismerősöm. Egyszer találkoztam Lóránttal, azt hiszem Berlinben, de csak a német focimentalitásról beszélgettünk. Csernait is ismertem személyesen, a testvérével együtt játszottam a magyar olimpiai csapatban. Egyszer levélben megpróbáltam tőle segítséget kérni, amikor a Bayern München neves edzője volt. Menedzsert kerestem, aki nekem, mint edzőnek segíteni tud. Még választ sem kaptam, nemhogy segítséget. Úgy könyveltem el a dolgot, hogy talán a levél el sem jutott hozzá, amit persze nem nagyon tudok elképzelni. De megértem őt is.
- Albert Flóri azt mondta nekem veled kapcsolatban, hogy „a lehető legjobb korban volt, hiszen huszonhárom évesen, ereje teljében maradt kint. Fokozatosan mind a Ferencvárosban, mind pedig a válogatottban meghatározó egyéniséggé nőhette volna ki magát.”
- Én már sok szemrehányást kaptam, hogy az életben mindenkinek talán túl magasra teszem a mércét, így saját magamnak is. Szeretek dolgozni, kínozom is magam, harcoltam Németországban is, és álltam a sarat. Szerintem ez nevelés kérdése is. A német gyerekek, a német játékosok alapvetően a teljesítmény elérésére vannak nevelve. Egészen kicsi korukban már tudják, hogy melyik irányba kell majd menniük. Ha én így lettem volna felkészítve, ha én előre tudtam volna, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy egyről a kettőre jussak, anélkül, hogy az arcomat elveszítsem, akkor bizonyára többre vittem volna. A magam menedzselését sohasem tudtam megvalósítani. Huszonhárom éves koromban két évig nem játszhattam az eltiltás miatt, majd a Bundesliga-botrány következtében újabb két évet ki kellett várnom. A büntetés egy részének elengedése után átmentem Skóciába (Aberdeen) huszonnyolctól huszonkilenc éves koromig, majd Hollandia következett (Ajax Amsterdam) huszonkilenctől harminc éves koromig, utána pedig az akkor másodosztályú német Borussia Dortmund. Nagyon fiatalon, harmincegy évesen abbahagytam a futballt. Ha most az éveket gyorsan összeszámoljuk, körülbelül öt évet futballoztam huszonhárom és harmincegy éves korom között – ez nagyon kevés… Rengeteg pechem volt, olyan dolgokba keveredtem, amelyekről nem tehettem. Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen hülyeségeket csináltam. Vajon miért történt mindez? Annyi minden összejött pár év alatt, ami egy normális embernek az egész életében sem. Mindent lenyeltem és megpróbáltam a dolgokat úgy elviselni, ahogy voltak. És közben nagyon sokat tanultam, ez az egyetlen pozitívum. Többek között nyelveket, hiszen négy országban játszottam, felkészültem az edzőségre. Óriási lehetőség volt, hogy ilyen sok helyen, ennyi jó tréner alatt dolgozhattam. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, hogy át tudjam majd adni a játékosoknak. A sok negatívum mellett a pozitívumok között tartom számon azt is, hogy negyvenegy éves koromban kitanultam az irodai kereskedői szakmát. Sokan hülyének néztek. Ha éppen úgy alakulnának a dolgaim, hogy nem dolgozhatok mint tréner, akkor irodai kereskedő leszek.
- Zoli, visszatekintve pályafutásodra, mi volt számodra a legfontosabb?
- Most nyilván valamelyik gólomra vagy mérkőzésemre gondolsz, de én általánosságban válaszolnék. Az életben igazán akkor voltam boldog, amikor dolgozhattam, azt csinálhattam, amit szeretek, s ha láttam, hogy a munkámmal az embereknek örömet szerzek. Ez szerintem egy óriási dolog. Szeretem a családomat, imádom a gyerekeimet. Ez minden.
- Szeretnél-e egyszer a Ferencváros kispadján ülni?
- Megcsinálnám. Örömmel megcsinálnám. Talán még más csapatnál is, nem csak a Ferencvárosnál.
 
A sors elégtételt szolgáltatott Zoli számára, amikor szeretett egyesülete, a Ferencváros történetének egyik mélypontján, 1996-ban szinte közfelkiáltással lett a Fradi edzője. Nagy elégtételnek gondoltam, de lelkem mélyén éreztem, hogy Zoli, az „örök vesztes” ezt a lehetőséget sem tudja majd hosszú távon megragadni. Saját hibájából, vagy mások akaratából?

Folytatás a következő számban.

Még nincs értékelve
Archívum