Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

„Nem szabad határokat szabni!”

Sigér Dávidnak szerelme a futball, amelyben való kiteljesedését élete másik nagy szerelme segíti
dr. Szász Adrián
|
ProfimEdia-Red Dot
|
2020.10.22.
|
Sigér Dávid a mai Ferencváros egyik – méghozzá a mosolygósabbik – arca. Az örömkönnyekhez persze könnyeken át is vezetett az út, amely számára igen rögös volt, ám talán éppen ez edzette őt 29 éves korára ilyen éretté. Hogy még mi segítette a sikerekhez, arról mindjárt bővebben is mesél a Bajnokok Ligája-csoportkörös zöld-fehérek meghatározó labdarúgója, avagy a „téglási Modric”.

 

[token global site-name]– Zajlanak körülötted – vagy inkább veled – az események. Ez a pörgés volt az, amire korábban, kisebb csapatokban futballozva vágytál?
– Szerintem akkor még nem tudtam, hogy ez az, amire vágyom. Most érzem csak igazán, hogy minden munka és nehézség, amelyen keresztülmentem, áldozat, amit meg kellett hoznom, és az a sok lemondás értelmet nyert.
– Mi mindenről kellett lemondanod?
– Élsportolóként sokszor kerülsz választás elé, és ahhoz, hogy mindig a sportot, illetve a saját magad minél biztosabb jó teljesítményét válaszd, olyan döntéseket kell meghoznod, amik sosem a könnyebb út felé visznek… De pont azért, mert ennyire rögös az út, megijeszthet, és könnyű elgyengülni közben. Pedig fontos, hogy a kitartásod akkor is megmaradjon, amikor homályosodik a cél. Akkor is hinned kell, hogy ott van az, és el lehet érni!
– Voltak olyan pillanatok, amikor elgyengültél?
– A kitartásommal sosem volt gond, inkább olyan pillanatok voltak, amikor a célok annyira fényév távolságba kerültek, hogy egy kicsit tán csorbult a hitem, ami amúgy szinte rendíthetetlenül jellemez. Persze nem lehet összehasonlítani egy 28-29 éves érett játékost egy 20-21 évessel, aki még csak bontogatja a szárnyait, keresi, hogyan érheti el a legjobb egyéni teljesítményét, és ki lehet az, aki segítheti ebben.
 
Ragaszkodó típus: megbecsüli, ami van
 
– Te honnan – vagy inkább kikből – merítettél mindehhez erőt?
– Az, hogy futballista legyek, belső indíttatásból fakadt. Nyugodt szívvel kijelenthetem: a szerelmem a foci, és ez egy soha el nem múló érzés! Amikor olyan belső motivációd van, hogy nem is tudod, honnan jön, csak jön, és sosem fogy el… Ez egy rendkívül szerencsés, áldott állapot, persze pont ezért hozhat szomorúságot is, mert annyira vágysz rá, annyira ebben szeretnéd megvalósítani önmagad, hogy amikor nem jön a befektetett munka visszaigazolása, az nagyon nehéz időszakot okoz. Ilyenkor van nagy szükség a családra, amelytől korán megtanulhattam a kitartást. Láttam, ahogy a szüleim éjt nappallá téve dolgoztak, hogy felépítsék a családi vállalkozást – egy pékséget –, miközben minket is felneveltek, nem is akárhogyan. Ez példaértékű volt számomra. A szellemi, érzelmi érésem szempontjából pedig az jelentett újabb fordulópontot, amikor találkoztam életem szerelmével, aki ma már a feleségem, és akivel az első gyermekünket várjuk. Mellette elkezdtem tudatosabb életet élni, elmaradt minden, ami nem segítette a futballpályafutást. A biztos háttér sokkal többet jelentett, mint bármi más. Ő adta meg az érzelmi biztonságot, azzal is, hogy elfogadta, milyen focistának, illetve egy focista barátnőjének, majd feleségének lenni. Mert bárki bármit gondol, nem egyszerű. Januárban leszünk tíz éve együtt! Örülök, hogy húszévesen rátaláltunk egymásra, általa többé váltam, nem véletlen, hogy vele együtt jöttek a sikerek is az életembe.
– Tégláson, illetve Debrecenben nőttél fel. Hogyan éled meg azt, hogy végül nem a DVSC-nél vált belőled ismert és elismert labdarúgó?
– Nagyon szép éveket töltöttem Debrecenben, rengeteg jó emlék köt oda. Több olyan barátra leltem a futball által, akikkel ennyi idő elteltével sem csak haverok vagy ismerősök vagyunk, hanem szűk, összetartó baráti társaságot alkotunk. Ami a karrieremet illeti: amikor vízválasztó ponthoz érkeztem, bennem úgymond nem gondolkodtak. Nem esett jól, de azt is látni kell, hogy ahányféle csapat, edző, vezetőség, annyiféleképpen gondolják, ki az a játékos, aki egy bizonyos posztra megfelel nekik. Ez nem csak abból áll, hogy az illető jó játékos vagy sem. Lehet, hogy akkor az ő szempontjaiknak nem feleltem meg, más dolog, hogy ma már talán megfelelnék. A másik pedig, hogy éppen akkoriban élte fénykorát a Loki – BL-csoportkörös volt –, így minden figyelem a nagycsapatra irányult. Ez egy kicsit az utánpótlás rovására is mehetett, azaz nem jókor voltam jó helyen. A klubvezetés lehetőleg nemzetközi tapasztalattal bíró játékosokban gondolkodott, hiszen ők is azon a szinten szerepeltek. Nem az volt az elsődleges, hogy na, kit hozzunk fel az utánpótlásból. A dolog jó oldala, hogy ha ott válok NB I-es futballistává, talán sosem „robbantanak ki” Debrecenből, és nem érek el ilyen sikereket a Fradival… Az egy más környezet volt, én meg ragaszkodó típus vagyok, elsősorban azt becsülöm meg, ami van, és nem azon agyalok, hogy hol lehetne még jobb.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 8/10-es számában olvasható.
Még nincs értékelve
Archívum