Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

A bátrak leggyorsabbika

Portré Carl Lewis-szal
Csisztu Zsuzsa
|
ifj. Nagy György
|
2019.03.22.
|
Elcsépeltük már a kifejezést, hogy bakancslista. Miért kéne éppen onnan kipipálni életünk nagy és még hátralévő vágyait? Fogalmam sincs, ez kinek jutott az eszébe. Ráadásul az én bakancsom, mivel 36-os méretezésű, olyan kicsike, hogy arra igen kevés kívánság férne fel, arról nem is szólva, hogy ide inkább egy spinter futó- vagy ugrócipő illene stílusosan, hogy megvalósulhasson egy régi álmom. Vendégül látni a világ egyik leghíresebb sportolóját.

 

[token global site-name]A szöuli olimpiai faluban, mint egy látomás, úgy kocogott el mellettem egykor. Hiába voltam a saját gerendagyakorlataimmal elfoglalva azokban a napokban, a híres kockára igazított frizurát és a nyurga, párducszerű alakot nem lehetett összetéveszteni senki máséval. Tátott szájjal fordultam utána. Tizenhat évvel később szinte beteljesülés-szerű volt a pillanat, hogy a Szöulban, akkor még versenyzőként belém szorult kérdést, immáron riporterként, az athéni olimpián valódi mikrofonnal a kezemben tehessem fel neki: mi tesz valakit zsenivé a világ egyik legelismertebb versenyszámaiban a leggyorsabbak és a legügyesebbek között? Nem volt időnk mindent kibeszélni. De majd most! – gondoltam reménykedve.
Bevallom, nem vagyok egy reszketős alkat, de amikor alig pár hete a repülőtéri VIP váróban Carl Lewist, az Év Sportolója Gála díszvendégét vártuk, kifejezetten be voltam rezelve, hogy mit is remélhetünk egy igazi világsztár roppant szigorú, külföldi ügynökség által előkészített, percre pontosra megterveztetett és nagyon kimért, alig negyvenórás magyarországi látogatásától. Nem titok: Carl Lewist meghívni egy ilyen gálára igen drága mulatság. De ma már tudom, az alig két nap alatt általa teremtett és nálunk megszülető érték valójában megfizethetetlen.
Fogadását követően, egy nappal később, amikor leültünk beszélgetni végre a szakmáról, őszintén mondom, hogy Carl Lewis iránti rajongásom már szinte fokozhatatlan volt. Kibeszéltük eddigre a meghatározó, az NCAA rendszeréből megmaradt, amerikai egyetemi emlékeinket, hogy mit jelentett neki Houston, vagy nekem a fagyos Minnesota. Láttam már, hogyan derül fel az arca, amikor jelenlegi egyetemi tanítványairól, és hogyan ragyog fel, amikor kétéves lányunokájáról beszél. Azt is megfigyeltem a tiszteletére adott díszvacsora alatt, hogyan komorodik el ugyanaz az arc, és miképp grimaszol, ha a jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump bel- vagy éppen külpolitikája kerül szóba. Azt sem titkolta egy percig sem, hogy miért nem nézi jó szemmel a nemzetközi atlétika jelenlegi vezetésének, az IAAF-nek munkáját, akik – jól megindokolt kritikáit elénk tárva – szerinte nem haladnak a modern korral.
 
Újraértelmezés
 
Carl Lewis, a kilencszeres olimpiai, nyolcszoros világbajnok, a négy egymást követő olimpián ugyanazon versenyszámot, a távolugrást uralni képes fenomén – számomra egyértelművé vált – nem csupán egy roppant tájékozott és széles látókörű szupersztár, de egy hákli- és pózmentes, laza figura, aki tudja, mit beszél, és azt is tudja, miért mondja. Csak a titkot fedné már fel végre, és azt osztaná meg velem, hogy miképp születnek az ilyen zsenik, mint ő.
– Az első fordulópontra akkor lettem magam is figyelmes, amikor tizenhat évesen, középiskolásként 7.85-re voltam képes távolugróként. Hmm, igen, annyi – számol magában utána, hogy az inch-eket pontosan váltsa át centikre nekem. – Aztán 8.62-8.63-at tudtam, alig tizenkilenc évesen – sokkol le a változással, persze rögtön hozzáteszi az azokban az években végül 188 centisre megnyúló atléta: – jó, akkoriban sokat nőttem, biztosan az is számított. De igazából megmondom, hogy mi: az ugrásom technikai újraértelmezése. Előtte én is homorítós távolugró voltam. A hatalmas változást azt hozta, hogy átálltam az úgynevezett kettő és feles ollózó technikára, amikor az ember szinte fut tovább a levegőben az elrugaszkodás után. Elmagyarázom – kezd bele egy edző alaposságával, és maga elé húzza a szállodai jegyzettömböt meg tollat, és rajzolni kezd, hogy megértesse velem a mozdulat lényegét. – Amikor elrugaszkodik az ember – mutat a kritikus pontra a papíron –, természetes dolog, hogy a test előre akar esni, ezért mindenki megpróbál hátradőlni az elrugaszkodásnál, mert az ember eredendően fél a hasra vagy arca eséstől. Ez egy félelmetes érzés, megtalálni azt az ideális szöget, amely előre visz ugyan, de még megóv az eleséstől. Itt csak a bátrak boldogulnak. Furcsa, de ha az ember előre akarna esni, akkor előre kezd el körözni a kezével, és nem fordítva. Egyszerűen azért fejlődtem hatalmasat azokban az időkben, mert nem álltam meg egy pillanatra sem a deszkán, hanem ugyanazzal a töretlen lendülettel valójában továbbfutottam a levegőbe. Akkoriban ez forradalmi változást és persze komoly centiket hozott a konyhára.
Olyan szuggesztíven magyaráz, akkora hevülettel, hogy azt érzem, mindjárt felpattan, és meg is mutatja, mire gondol, de annyi bizonyos, ahogy mesél, az az érzésem támad, most végre belelátok a boszorkánykonyhába, abba a miliőbe, ahonnan a nyolcvanas évek elejétől kezdve elindult világhódító útjára.
– Valójában hihetetlen, hogy a deszkáról történő elrugaszkodástól kezdve mindösszesen legfeljebb 1,1 másodpercet töltesz a levegőben. Az utolsó három lépéssel együtt pedig mindössze 2,1-et. Ez alatt történik minden. Ez alatt kell megváltanod a világot. Hát, egyáltalán nem mindegy, mit csinálsz a levegőben.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 7/3-as számában olvasható.
Még nincs értékelve
Archívum