Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Az utolsó mohikán

Kovács
|
ifj. Nagy György
|
2019.10.24.
|
Igényesen berendezett mediterrán villa, közvetlenül a Duna partján, kilátással a Szentendrei-szigetre. Benne korszerű edzőterem, a dicső sporttörténelmet bemutató múzeum, tágas nappali, kerti medence – egy sikeres ember otthona. A három olimpiai arany, három világbajnoki cím és megszámlálhatatlan mennyiségű győzelem teremtette meg a lehetőséget Kammerer Zoltánnak, hogy ott és úgy éljen, ahol és ahogy mindig is szeretett volna.

 

[token global site-name]– Tényleg itt és így szerettél volna mindig élni?
– Hogy itt, arra a válasz igen, mert mindig Gödön éltem, a váci kórházban születtem, de már ide hoztak haza. Volt, hogy eljátszadoztam a gondolattal, hogy elköltözöm, volt olyan ország, ahol, úgy éreztem, talán tudnék élni, de pár hét, pár hónap után rohantam haza, mert én nemcsak itt lakom, nekem tényleg ez az otthonom. Ragaszkodó típus vagyok, megvannak még a gyerekkori kisautóim is, engem minden ideköt a Duna-parthoz.
 
„Ez az én sportágam”
 
– Élénken el benned az első találkozás a sportágaddal is?
– Mintha tegnap történt volna, pedig októberben lesz harminckét éve. Csaba bácsi, Isten nyugosztalja, hatodikos lányokat toborzott, és én, hogy idegesítsem a nővéremet, lementem az edzésre. Estem-keltem, állandóan beborultam, kinevettek a lányok, de amikor az edzés végén megkérdeztem Csaba bácsitól, ki volt a legügyesebb, reméltem, hogy az én nevemet mondja. Azt mondta, „fiam, sajnos nem te voltál a legügyesebb, de a legtöbb tapasztalatot te szerezted”. Ma már tudom, hogy ez minden, csak nem dicséret, de akkor kiváltságosnak éreztem magam ettől a mondattól, hiszen kiemelt a többiek közül, ezért ott voltam másnap is, harmadnap is, és azóta is szorgalmasan gyűjtöm a tapasztalatot!
 
– Gyerekként is annyi lemondással és fizikai munkával jár a sport, mint később, vagy van azért élvezhető része is?
– Én a kajakos pályafutásom elején megtanultam kést dobálni, fára mászni, paprikás krumplit főzni – az edzés legtöbbször a túrázásról szólt, azóta sem ettem krinolint, pedig milyen finom volt! Aztán ’89-ben megjött a nevelőedzőm, Stuci, azaz Nieberl László, aki már az első nap kiküldött minket negyven kilométert kajakozni. Előtte szinte csak szurkolni jártunk a versenyekre, Stucival viszont már jöttek az eredmények is. Az első év végén az országos bajnokságon úgy lettem második, hogy az akkori első srác általában 100-150 métert vert a mezőnyre, engem pedig csak nagy csatában sikerült megelőznie. 1990-töl viszont már nyertem mindenhol, nem volt kérdés: ez az én sportágam!
 
– Amelybe onnantól kezdve folyamatosan hatalmas „melót” kellett beleraknod – különben nem siklik a hajó. Ez nem játék, kőkemény munka. Szerettél, szeretsz szenvedni?
– Igen, valamiért én mindent kibírtam. A többiek általában beteget jelentettek, ha kellett menni egy szigetkört (Szentendrei-sziget – 70 kilométer), én meg csak azt kérdeztem, hány órakor? Élveztem, pedig pontosan emlékszem, mennyire fájt, de ha újra lehetne vagy kellene kezdeni, ugyanígy végigcsinálnám. Eredménytől függetlenül szerettem azt az érzést, hogy egy kicsit más, talán jobb vagyok, mint a többi. Mindig csináltam valamit, ami miatt joggal érezhettem, hogy különbözöm. Még gyerekként felkeltem suli előtt, hajnali hat órakor futottam két kilométert és a Duna-parton húzódzkodtam egyet; pont annyi sportértéke volt, amennyi látszik belőle, de amikor reggel mentem a suliba, azt éreztem, hogy több vagyok, mint a társaim, mert én ma már edzettem. Ráadásul szerencsés is vagyok, mert ahogy egyre több lett a feladat és az elvárás, én is egyre jobb lettem. És persze, hogy nem az egzisztenciális javakért sportol az ember, de ahogy jöttek az eredmények, szép lassan megjelent az anyagi vonzatuk is. Nem tudom, mi lett volna, ha bármelyik része – akár az anyagi, akár az erkölcsi megbecsülés – hiányzik, hiszen bármennyire sikeres is az ember, ha nem tud a sportágból megélni, akkor egy idő után kénytelen befejezni. Pedig nem azért kezdi el, hogy ebből éljen, de egy bizonyos életkor után, ha nem tud belőle megélni, nem is érdemes tovább folytatnia.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 7/10-es számában olvasható.
 
Még nincs értékelve
Archívum