Tudom például, hogy a korábban Norvégiában meccsenként csaknem feles gólátlagot hozó, ám a mi NB I-ünkben csak csetlő-botló nigériai Kim Ojo milyen durván stresszelhetett már azon, hogy végre – tízedik fellépésén – Újpesten is megzörgesse a hálót. Összejött neki, igaz, „csak” tizenegyesből. A tény azonban, hogy az eredményt kettőről három-nullára módosító, azaz korántsem sorsdöntő büntető után a komplett csapat az ő nyakában lógott, jelzésértékű. Azt üzeni: a találat bizonyos szempontból mégis sorsfordító lehet.

Ojo a szezon elején azzal a hírveréssel érkezett a lila-fehérekhez, hogy Amerika helyett választotta Magyarországot, majd mindjárt a bemutatkozó meccsén hetekre kidőlt. Alig, hogy ismét hadra foghatóvá vált, öngólt vétett, sőt egyik társa lenyilatkozta róla, hogy a 192 centis nigériai totál súlytalan elöl, nélküle a csapat többre menne… A szurkolók is kikezdték, így a center a Fradi elleni derbi előtt már nem is tagadta: rosszul érzi magát Budapesten.

Vignjevics edző pedagógusi húzása révén, vagy csak kényszerből (gyanítom, kicsit mindkettő) Ojo a Pápa ellen mégis újra az Újpest kezdőjében találta magát. Jött az a bizonyos tizenegyes, amit a légiós úgy „kért el” a rúgásra kijelölt Balogh Balázstól, a többit pedig már ismerjük. Ex-csatár szemem ezek után kíváncsian várja, hogy valóban lát-e sorsfordulatot, azaz érzékeny hősünknek a gát átszakadásával a gólzsákja is kiszakad-e, vagy – ahogy az eddig kinézett – közös sztorija szakad meg idő előtt a magyar futballal…