Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Dől a lé, dől a ház

Interjú Dénes Ferenc sportközgazdásszal, aki úgy látja, rengeteg a kiadás, túl kevés a beadás
Hegyi Iván
|
Béli Balázs
|
2018.01.16.
|
Évente háromszáz-ötszáz milliárd forint áramlik a magyar sportba Dénes Ferenc, a neves sportközgazdász szerint. Ennek harmada a labdarúgásé. Ám hiába ömlik a futballba a – talán soha nem látott mennyiségű – pénz 2011 óta, a múlt esztendő minden idők mélypontja volt a klubcsapatok szokásos nyári kiselejtezésével és mindenekelőtt azzal, hogy a válogatott egyaránt alulmaradt Andorra és Luxemburg együttesével szemben. Ilyen kettős csapás egy (sőt fél) esztendőn belül még a kudarcok legutóbbi három évtizedében sem érte idáig a címeres mezes együttest. Dénes úgy véli, amíg a szándék is hiányzik a rendszer megfelelő működtetésére, és a befektetett összegeknek semmilyen formában nem kell megtérülniük, addig nem lesz változás, noha a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy futballbizniszt korántsem csupán elsőrendű labdarúgással lehet létrehozni.

 

[token global site-name]– Azt hiszem, a szocializmus óta nem költött ennyi pénzt az állam a futballra. Jól gondolom?
– Nehéz a kettőt egybevetni, de az összehasonlítás annyiban mindenképpen megállja a helyét, hogy a pénz nem piacgazdasági alapon áramlott-áramlik a labdarúgásba. Hajdanán volt egy népgazdasági kifejezés: a puha költségvetési korlát, mely azt takarta, hogy a ráfordításnak nem feltétlenül kellett megtérülnie, az állam jótállt mindenért.
 
– Abban a tekintetben azonban kamatozhatott a befektetés, hogy az újonnan igazolt játékos tudott, mondjuk, beadni...
– Sportközgazdász vagyok, ebből a szempontból tehát mellékes, hogy valaki beívelte-e a labdát, vagy sem.
 
– S ha ma azt nézi, hogy a beadás sehogyan sem sikerül?
– Szurkolóként valósággal megőrülök.
 
– Az ön számára mikor volt igazán élvezhető a magyar futball?
– A hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején. Amikor még Nyilasi Tibor, Müller Sándor, Fazekas László, Törőcsik András, Kiss László, Várady Béla játszott.
 
– Meggyőződésem: hat ilyen képességű labdarúgóval legalábbis vb-döntőt lehet játszani. Ám a válogatott még velük is távol állt attól, hogy finalista legyen a Mundialon...
– Mert mentálisan nincs nagy különbség a hazai futball negyven évvel ezelőtti és jelenlegi világa között. Ennek is, annak is alapvető jellemzője, hogy az állami pénz határoz meg mindent. Az más kérdés, hogy a hajdani labdarúgók sokkal jobban tudtak – egyáltalán: tudtak – futballozni.
 
Zárt kapuk
 
– Nem különösebben vidám gondolat: ha a kaput nem sikerül eltalálni, akkor becsukhatjuk a kaput. Elvégre létezhet-e labdarúgóbiznisz valódi labdarúgás nélkül?
– Ha meglepő, ha nem: attól, hogy viszonylag alacsony nívón játsszák, még lehet nyereséges a futball. Amennyiben futballüzletet csakis a legmagasabb színvonalú labdarúgással lehetne csinálni, úgy nagyon kevés klub maradna fenn a világon. Még a Real Madrid és a Valencia is mintha más-más bolygóhoz tartozna, pedig beszélgetésünk idején (2017 karácsonya előtt – A szerk.) az utóbbi megelőzi a királyi gárdát. De ide nekünk azt a földönkívüli Valenciát, sőt még az Eibart vagy a Gironát is!
 
– Hol és miért akadtunk el?
– Már említettem a hetvenes-nyolcvanas éveket. Az akkori futball többszörösen megcsalta közönségét. Még szakmailag is, noha a játékosok kvalitásai alapján kiváló minőséget képviselt. Erkölcsileg pedig annál is rosszabb bizonyítványt állított ki magáról.
 
– Mire gondol?
– Arra, hogy nemegyszer úgy tűnt: a lelátón ülőknek fontosabb a labdarúgás, mint a pályán lévőknek. Ennek következtében megszakadt a kulturális átöröklődés folyamata. A futball minálunk évtizedeken át maszkulin szórakozás volt: az apa ünneplőbe öltöztette, majd kézen fogta kisfiát, hogy kivigye őt a stadionba. Ám később az apuka már nem akart kimenni, emiatt a gyermek érdeklődése fel sem támadt a labdarúgás iránt. Fájdalmas vagy sem, generációk nőttek-nőnek fel, amelyeket eleve hidegen hagyott, illetve meg sem érint a hazai futball.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 6/1-es számában olvasható.
Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 értékelés alapján)
Archívum