Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Edzésterv helyett üzleti terv?!

Kovács
|
vasas.hu
|
2019.03.22.
|
Eltemettük Ihász Kálmán bácsit, és vele együtt egy újabb oszlopot a Vasasból, az egyetemes magyar sportból. Tavaly óta nincs már velünk Kulcsár Győző, Fábián Öcsi, Géczi Pista, Palotai Karcsi bácsi, Kovács Feri bácsi, és még sok-sok magyar sportlegenda. Sorra hunynak ki azok a sportági fáklyák, akik irányt mutattak a következő generációknak. Szeretett sportágam, az ökölvívás sem itt tartana, ha Laci bácsi még élne, és ereje teljében csapna az asztalra. Talán az életkoromból adódóan érzem egyre nagyobb csapásnak, hogy sorra fogynak a letűnt idők csodálatos sportolói, a példaértékű pályafutással és kiemelkedő emberi képességekkel rendelkező ikonok.

 

[token global site-name]Észre sem vesszük, és lassan nem lesz kire felnézni. Illetve, ez így nem igaz, hiszen sportcsillagokban nincs hiány, születtek példaképek a közelmúltban, és születnek ma is. Kiemelkedő eredmények birtokosai ők is, mégsem tudják majd betölteni azt az űrt, amit az elődeink maguk mögött hagynak. Olimpiai bajnok és olimpiai bajnok között is óriási a különbség, és itt most nem csak a sportpályán nyújtott teljesítményre gondolok. Nem is lehet összehasonlítani a teljesítményüket, nincs közös mérce, hiszen, mint ahogy a világ változott, úgy változott a sport is. Méreteiben, sebességében, létszámában, mindenben fejlődött és növekedett, és az élsport ma már valóban önálló iparág, ahol valódi gladiátorok számunkra elérhetetlennek tűnő teljesítményekre képesek.
 
Mindenkit a saját korában
 
A második világháború előtt még szó szerint amatőr egyetemisták, sportszerető fiatalok utaztak a játékokra, és bizony a mérhető sportágakban elért akkori eredmények ma már a serdülő versenyeken is megjelennek. Bauer Rudi bácsi az 1900-as párizsi olimpián 36 méterrel simán nyerte a diszkoszvetés aranyát, Rióban már majdnem a duplája kellett az első helyhez. Anélkül, hogy tiszteletlenek lennénk, bátran kijelenthetjük, hogy Keleti Ági néni, aki két olimpián egymaga 10 érmet és közte 5 aranyat szerzett, az olimpia gyakorlatával – ami abban az időben verhetetlen volt – ma nem férne fel a serdülő magyar bajnokságon a dobogóra. És ez az összehasonlítás minden sportágra igaz, még akkor is, ha mi továbbra is az Aranycsapat lázában égünk, és vérig sértődünk, ha valaki Messit vagy Ronaldót Puskás elé meri helyezni.
A múlt és a jelen összehasonlításában a logika és a száraz adatok mindig a jelennek, az érzelmek viszont a múltnak adnak nagyobb előnyt. Az előbb leírtak miatt is fontos, hogy mindenkit a saját korában, a saját lehetőségeihez viszonyítva mérjünk és értékeljünk. Logikusan gondolkodva egyértelműnek tűnik, mire ment volna a kilencvenkilós, 190 centis Muhammad Ali a 115 kilós, kétméteres Anthony Joshua ellen, vagy Kárpáti Gyuri bácsi meddig bírta volna a vízben egy Vári Attilával vagy egy Kiss Gergővel szemben, a mérhető sportágakban pedig kézzelfogható a különbség. A régi sportösszefoglalókat nézve kijelenthetjük, nem az emberfeletti jelző jut eszünkbe először. Talán pont ezért voltak a szurkolókhoz közelebb álló személyiségek és egyéniségek az idősebb korosztály képviselői, és bár fizikumban és sebességben távol álltak a mai követelményektől, de ha az „emberi” tulajdonságokat nézzük, akkor ők inkább képviselték a sport értékeit, mint napjaink hősei. Létezett klubhűség, hazaszeretet, csapatszellem! A tisztességes játék nem érdemelt különdíjat, hiszen alapkövetelmény volt minden sportolótól a sportszerű viselkedés. 
Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a mai sztársportolóknak nem fontosak az előbb felsorolt értékek, a klub, a szülőhaza; de ha a sikeresebb sportolókarrier érdekében esetleg egy másik országot kell képviselniük, minimális szívfájdalommal, de hajlandók az útlevélcserére.
Hazai pályán pedig nem is kérdés, hogy a sportolók életében már nem a klub, a csapat, hanem a számlaszám a fix pont. Nem tudjuk meg soha, hogy ha Albert Flóriánék szabadon vándorolhattak volna, akkor vajon a Császár játszik-e más magyar csapatban, vagy Ihász Kálmán elhagyja-e angyalföldi otthonát. Gyanítom, és talán remélem is, hogy nem. Ők azért kezdtek el sportolni, mert a fiskális javaknál nagyobb értéket képviseltek. Nekik fontos volt a klub, a címer, a szurkoló, a piros-fehér-zöld, az öt karika – és meg sorolhatnánk a lassan feledésbe merülő eszméket.
Pedig ezeknek az értékeknek nem volt pénzforgalmi mutatójuk, nem lehetett ezeket forintban kifejezni. Persze akkor is voltak klubváltások, de legtöbbször szakmai okok miatt lépett tovább a sportoló, és nem azért, mert a megnövekedett igényeit csak máshol tudták kielégíteni. Arra a kérdésre, hogy mit jelent egy olimpiai győzelem, régebben a „mindent” volt a válasz; ma ezt megelőzi egy gazdasági kalkuláció, egyszerű matekkal megvan az arany ára.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 7/3-as számában olvasható.
Még nincs értékelve
Archívum