Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Ezt egy életen át kell játszani?

Kovács
|
ProfimEdia-Red Dot
|
2019.11.19.
|
Szellő Imre a csúcsra ért! Furcsán hangzik ez a kijelentés pont most, amikor elveszítette veretlenségét, ám ismerve a hivatásos ökölvívás működési modelljét, kijelenthető, hogy ezzel a vereséggel beláthatatlan távolságba került a világbajnoki címtől. Szellő Imre remek ökölvívó, aki mind az amatőrök között, mind a profik táborában szép sikereket ért el, de túlzás lenne azt állítani, hogy innentől reális célkitűzés számára a négy nagy szervezet világbajnoki címei közül valamelyiknek a megszerzése. Ha a menedzsere is úgy akarja, nyerhet még regionális bajnoki címeket vagy kis szervezeteknél akár „világbajnoki” címet is, de a jelenlegi aktív világelsők vagy az eddig megrendezett két WBSS tornán részt vett ökölvívók nagy valószínűséggel legyőznék őt. Remélem, ezzel nem bántom meg sem Imrét, sem az érte szurkolókat, hiszen egy roppant tiszteletreméltó és sikeres pályafutásról beszélünk. Szellő Imre azon kevés magyar ökölvívók egyike, akik komoly szervezet világbajnoki címéért léphettek szorítóba. Ezzel a kiemelkedő eredménylistával nyugodt szívvel, elégedetten és büszkén fejezhetné be a pályafutását.

 

 

[token global site-name]„A befejezéshez nagyobb bátorság kell, mint a folytatáshoz”
 
Rengeteg alkalommal hallottam a saját pályafutásommal kapcsolatban is, hogy mivel az első vereség után „feladtam”, nem is voltam igazi bajnok. Mert az igazi bajnok soha nem adja fel. Ergo nem vonul vissza. Én időben visszavonultam, és ez azok számára, akiknek fogalmuk sincs, mit jelent belépni a szorítóba, egyenlő a feladással. Abban az esetben viszont, ha egy sportoló a józan ésszel nehezen indokolható folytatás mellett dönt, a tömeg magasba emeli, a hőst látja benne, mert ő az, aki soha nem adja fel!
Saját példámból tudom, a profi ökölvívás a sportoló számára nem addig tart, ameddig ő szeretné – rengeteg egyéb tényező befolyásolja a döntést, amit sokszor nem is ő hoz meg. A „befejezem vagy folytatom” kérdés nem csak az ő döntése. Egyáltalán nem attól függ, hogy akarja-e vagy sem, és nem azért ér véget, mert már nincs kedve, ereje, vagy esetleg feladja. Ráadásul 320 mérkőzéssel a hátam mögött bátran kijelenthetem, hogy a befejezéshez nagyobb bátorság kell, mint a folytatáshoz. Időben megállni, kilépni a sport védőernyője alól: ez az egyik legbátrabb döntés, amit a sportoló meghozhat.
Ez a cikk elsősorban ennek a döntésnek a körülményeit próbálja körüljárni, és megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogy valóban az-e a bajnok ismérve, hogy akár feleslegesen hosszú karriert folytat, a szurkolók elképzelései szerint cselekszik, azaz a vereség, vereségek ellenére is folytatja. Ő-e a hős, vagy pont ellenkezőleg: az a bátor, aki, mielőtt még az egészségét és az addig felépített pályafutását kockáztatná, leteszi a „fegyvert”, és elindul a civil élet felé?
 
Mindenki megérzi a visszavonulás idejét
 
Két kezemen meg tudom számolni, hány nagyszerű bajnoknak sikerült időben szögre akasztania a kesztyűt, és sajnos Dunát lehetne rekeszteni azokkal a hazai és külföldi sportolókkal, akik nem tudtak, nem akartak időben leállni. Pedig mindenki pontosan megérzi a pillanatot, a kérdés – hol élesen, hol burkoltan, de – mindenkiben megfogalmazódik egyszer: van-e még tovább, vagy ezzel vége? Az én ringben eltöltött közel húsz évem is – a terveimmel ellentétben – szinte egyik napról a másikra, egy vereség hatására zárult le. Rövid idő alatt beláttam, hogy már nem leszek jobb ökölvívó, a motivációm, az erőm már nem növekszik, hanem csökken, a profi ökölvívás magas szintű folytatásához szükséges promóciós háttér is megszűnt, vagy legalábbis lassan, de biztosan elfogyott, így pedig valószínűleg soha nem tudtam volna újra a csúcsra érni. Márpedig ezt a sportágat csak akkor lehet magas szinten űzni, ha erre az ember minden tekintetben alkalmas, és ezt a körülmények is lehetővé teszik.
Természetesen még további évekig hatalmas pénzeket kereshettem volna hivatásos ökölvívóként, volt is számtalan ajánlatom, még a visszavonulásom utáni években is több helyről érkezett komoly megkeresés, de mivel, ami számomra ebben a sportágban elérhető volt, azt már mind elértem, és tudtam, hogy innen csak lefelé indulnak utak, pusztán gazdasági okból nem vállaltam több találkozót. Hogy érthetőbb legyen az előbb leírt pár mondat, kezdjük rögtön azzal, hogy tisztázzuk, hogyan működik a profi ökölvívás. Már az indulásnál kiderül: itt nem csak a sport, hanem az üzlet is komoly szerepet kap. Ellentétben sok más sportággal, itt nem elég gyorsabbnak lenni, mint a többiek, nem elég magas szinten űzni a sportágat, hanem szó szerint a közönség számára eladhatónak kell lenni ahhoz, hogy a sportoló megfelelő háttérrel rendelkező (tőkeerős, elismert) promoteri szerződésre tegyen szert, és így esélye legyen egy komoly szervezet bajnoki címének közelébe kerülni.
Tehát már az indulás sem kizárólag az ökölvívó kezében van, és – nem vitatkozva az örökbecsű LGT-számmal, de – nem csak attól függ, hogy megveszi-e egy jobb csapat, hogy „bejön-e néha a bal csapott”.
 
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Itthon csak a Felix Promotion tud megfelelő hátteret biztosítani
 
Ma Magyarországon kizárólag a Felix Promotion rendelkezik olyan anyagi és szakmai bázissal, hogy versenyzői felkerülhessenek a négy nagy szervezet ranglistájára, és a tudásuknak megfelelő körülmények között komoly célokat tűzhessenek ki maguk elé. A többieknek marad a nemzetközileg nem jegyzett, szakmai értékkel nem rendelkező „bajnoki címek” lehetősége, ami természetesen nem lehet célja egyetlen komoly képességű bunyósnak sem.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Túlértékelt a veretlenség mítosza
 
[token global site-name]Arról, hogy ki csatlakozhat a csapathoz, azaz kinek a pályafutását építik fel, és milyen szintet céloznak meg vele, a tulajdonos/tulajdonosok döntenek, azaz nemcsak a pályafutás vége, hanem szinte már a kezdete is sok-sok tényezőtől függ. Ha valaki az amatőrök között bizonyított, vagy ha képes sportcsarnokokat megtölteni, joggal reménykedhet a sikeres együttműködésben. Ez pedig azt jelenti, hogy a promoter cég lépésről lépésre, rengeteg pénzt és munkát befektetve felépíti a versenyzőt, eljuttatja a nagy szervezetek által vezetett ranglisták elejére, oda, ahol előbb vagy utóbb létrejöhet a várva várt világbajnoki címmérkőzés. Az ezzel együtt járó bevétellel részben megtérülhetnek az addig befektetett pénzek. Az utat és a belepakolt energiát nem lehet megspórolni, mindössze egy-két kivétel van (Lomachenko, Usyk), de még Cassius Claynek is három év és 19 mérkőzés kellett ahhoz, hogy elnyerje az első világbajnoki címét. Természetesen a kereseti lehetőségek itt is az eladhatóság függvényében változnak: amennyiben a sportoló képes milliókat a tévé elé ültetni, a mérkőzés díja is emelkedik. Imre esetében a kiadás és a nyereség oldalán jelentkező összegek valószínűleg már nem találkoznak; az is lehet, hogy már a megtérülésről is lemondtak, nemhogy az esetleges haszon realizálásáról. Miért fektetne bárki is további százezreket, milliókat valakinek az újbóli felépítésébe, ha szinte biztos, hogy esély sincs arra, hogy előbb-utóbb legyen ebből bevétele is. Annak idején, amikor a Felix Promotion egyszer már bezárta a kapuit, mindenki átkozta, sőt még pár ökölvívója is rossz szájízzel vette tudomásul, hogy a befektető, azaz a cég tulajdonosa úgy döntött, nem invesztál több pénzt az üzletbe. A profi ökölvívásban – legalábbis nemzetközi szinten – dollármilliók repkednek, az egy másik piac, más mechanizmusok működtetik. A jegyárak, a televíziós és reklámbevételek pont ugyanakkora számokat hoznak, mint nálunk, csak ott a számok végén dollárjel áll, nálunk pedig még mindig a forint felirat szerepel. A profi ökölvívásban a versenyző által elnyert címek mellett az egyik legfontosabb jelzőszám az úgynevezett rekord, ami azt mutatja, hogy az illető az addigi találkozóiból hány alkalommal hagyta el nyertesen a szorítót. Természetesen ez az adat önmagában csak a laikusok számára jelent sokat, hiszen csak cirkálósúlyban közel ezer ökölvívót rangsorolnak, tehát ha valaki kizárólag nála nagyságrendekkel gyengébb bunyósokkal találkozik, könnyen összejöhet neki egy hosszú veretlenségi széria. Van olyan magyar női ökölvívó, aki több alkalommal nyert világbajnoki címet, mint ahány pozitív rekorddal rendelkező ellenfelet sikerült legyőznie – nem véletlen, hogy a szakma nem értékeli túl magasra a teljesítményét. Sajnos a szurkolók által ez az adat, a veretlenség mítosza talán túl is van értékelve, ami miatt a sportolókra az átlagosnál is nagyobb teher hárul, hiszen egy kis botlás már végzetes lehet a pályafutásra nézve. De ennél is nagyobb gond a vereséget illetően, hogy a világszövetségek is csak a kiemelkedő képességű világsztárok esetében hajlandók a ranglistán továbbra is figyelembe venni utána a versenyzőt. Azaz Imre ezzel a vereségével nagy valószínűséggel lekerül minden szervezet ranglistájáról, és jó pár újabb győztes mérkőzés szükségeltetik ahhoz, hogy újra lehetőséget kapjon. Ez pedig további éveket és komoly pénzügyi befektetést igényel. Szellő Imre már több mint 36 éves, és igaz, hogy mindössze öt éve profi, de az amatőrök között letudott előtte 320 mérkőzést, ami hatalmas szám. Sőt ezzel valószínűleg dobogón van a minden idők legtöbb amatőr mérkőzését számláló magyar ökölvívók versenyében. Az 1999-es esztendőtől, azaz húsz évvel ezelőttől számolhatjuk a nemzetközi sikereit, a korosztályos versenyeken szerzett dobogós helyezéseit. Részt vett több olimpián és világbajnokságon, ráadásul az évtized elején a félprofi milánói Thunder csapatával világbajnoki címet is szerzett. A kérdés talán provokatívnak tűnik, de jogos: mit akar még? Mi az, ami miatt tovább akarná folytatni?
 
„Az ökölvívásban nincs öregfiúk-bajnokság”
 
[token global site-name]Nem tisztem eldönteni, hogy az ökölvívás iránti szerelem, vagy pusztán anyagi okai vannak a folytatásnak, ez mondhatni mindenki magánügye, de az esetek többségében az utóbbi miatt mennek tovább az úton a bunyósok. Van egy a sportágban sokszor elhangzó, poénosnak tűnő mondás, miszerint: hiába van a bakszámládon az ökölvívással megkeresett dollármillió, ha elfelejted a PIN-kódodat. Vicces, pedig véresen komoly. Az ökölvívás, bármennyire szeretné is megvédeni mindenki, aki körülötte van, különösen veszélyes sportág. Itt a nagy bajnokok is magukon viselhetik a hosszú pályafutás nyomait. Itt, attól még, hogy valaki kiemelkedő képességekkel bír és simán nyeri a mérkőzéseket, az edzéseken és a meccseken is több kemény, fejre mért ütéssel találkozik, melyek – ha beismerjük, ha nem – kis vagy akár nagyobb agyrázkódást okoznak. Az emberi szervezet csodálatosan van megalkotva, nagyon sok mindennek ellenáll, de az is tény ma már, hogy az életkor előrehaladtával mind a szervezet ellenállóképessége, mind a regenerálódási szint nagyban változik. Egy húszéves fiatal pár nappal a találkozó után már „tünetmentes”, egy negyvenhez közeledő középkorú sportolónak mindene fáj. Nem véletlen, hogy ökölvívásban nincs öregfiúk-bajnokság, ebben a sportágban talán a legkomolyabb kérdés az, hogy mikor vonuljon vissza egy versenyző. Szinte minden sportág hagy maga után nyomot az azt huzamosabb ideig űző sportolóban, de egy teniszkönyökkel vagy esetleg egy karfiolalakú füllel teljes életet lehet élni. A sorozatos agyrázkódásoktól tönkrement agykapacitással, az agy keringési zavaraival, a Parkinson-kór korai megjelenésével, az időskori demencia jeleivel már nem. Az ütésektől leamortizálódott bunyós köznevetség tárgya lehet, a nyilatkozatain röhög az újságíró-társadalom, a szurkolók sajnálkozva nézik a civil életben való vergődését, és ami a sportág számára további tragédia: mivel semmi máshoz nem ért, általában edző vagy sportvezető lesz belőle.
 
Tisztelet minden ökölvívónak!
 
[token global site-name]Öcsi bácsi (Szántó Imre mesteredző – a szerk.) sok mindenre lehet büszke, de ezek közül is kiemelkedik az, hogy több bunyóst beszélt le a folytatásról, mint amennyit rábeszélt a kezdésre. Annak ellenére, hogy kiemelkedően sikeres karriert tudhatott magáénak a már említett Cassius Clay vagy a magyar ökölvívás nemzeti kincsének számító Papp Laci bácsi, sajnos mindketten magukon hordozták a sportág káros hatásait. Életük utolsó éveiben már a hétköznapi tevékenységekhez is segítséget igényeltek. Lehet mindezt az idős korral együtt járó élettani folyamatokkal magyarázni, de ez csak önámítás, ezekért a tünetekért a sportág is felelős. Ezért is jár óriási tisztelet minden ökölvívónak, aki dacolva a kézzelfogható veszéllyel, nap mint nap megméreti magát a szorítóban, edzésen és versenyen. De a tisztelet mellett segítségre is szorulnak, hogy időben be tudják fejezni, és inkább legyen 5-10 mérkőzéssel kevesebb a zsákjukban, mint egyetleneggyel több a kelleténél! Szurkolok Imrének, hogy hozzon jó döntést, találja meg az útját a szorítón kívül is, ne féljen a civil élettől, mert előbb vagy utóbb úgyis szögre kerül az a kesztyű. Ez a bajnok igazi ismérve: nem az, ha értelmetlen célokért folytatja, hanem az, ha minden körülményt mérlegre téve a megfelelő időben hozza meg a megfelelő döntést.
 

 

 
Még nincs értékelve
Archívum