Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Kereszt, célkereszt, Kata csókja

Na, meg Gosztonyi András esetei a doktorokkal, Mezeytől Csernusig
dr. Szász Adrián
|
kisvardafc.hu
|
2020.04.22.
|
Gosztonyi András és felesége, Kata félmillió forintos adománnyal segítette a koronavírus-járvány elleni védekezést Kisvárdán. ,,Nem nagy dolog ez ahhoz képest, amilyen munkát elvégeznek a kórházi dolgozók, örülünk, hogy segíthettünk” – fogalmazott az egykori U20-as világbajnoki bronzérmes támadó, a Kisvárda FC középpályása. „Goszi” elmondta, hogy a gyermekei is a megyében (Nyíregyházán) születtek, s gond esetén a család mindig támaszkodhat a kisvárdai kórház szakembereinek tudására, gyógyítómunkájára. Ennyivel tartoznak az ott élőknek, akik befogadták őket, indokolt. A Presztízs Sport pedig – a nemes gesztusról még mit sem sejtve – nagyjából ezzel egy időben tárcsázta a futballista számát, hogy hosszabban beszélgessen vele…

 

[token global site-name]– Kisvárdán is kiürültek az utcák?
– Majdnem minden bezárt az élelmiszerbolton meg a patikán kívül. Még a bölcsődék is, ami a két kisfiam miatt érint, nem kis kihívás otthon lekötni őket. Barnabás három-, Benedek kétéves lesz a nyáron. Ha érkezne harmadik, Boldizsárnak hívnánk – utal a sportoló a „B mint Gosztonyi Boys”-ra.
– Minden arra utal: otthonra találtatok a 16 ezres kisvárosban…
– Ez a negyedik évem Várdán, itt élünk helyben, nem is volt szó soha arról, hogy Nyíregyházára vagy más nagyobb helyre költözzünk. Megszerettem a várost és a klubot, jó a családnak ez a nyugalom.
Várhat még a megyekettő 
– Nehéz döntés volt 2016-ban az NB II-be igazolni? 
– Nehéz, de amennyire óvtak tőle, annyira jól jöttem ki végül a dologból. Pedig akkor még csak terv volt az NB I, de bíztam Révész Attiláékban. A lengyel elsőosztályból jöttem haza, kiabáltak is rám kígyót-békát, persze ha másokra hallgatok, talán már évek óta nem fociznék. Sokat mérlegeltem, még édesapámékkal is összevesztem nem egyszer, amiért le akartak beszélni a másodosztályról. Adok a véleményükre, sőt a nagybátyáméra meg az apósomékéra is, de a végső szót én mondom ki. Jöttek azzal, hogy ha nem sikerül, mi a B-tervem? Megyekettő? De szerintem így kellett lennie.
– Ma már ott tartunk, hogy úgy emlegetik a Kisvárdát – a kevésbé akkurátus szurkolók –, hogy az a csapat, ahol az a sok külföldi meg a Gosztonyi játszik…
– Nem tudom, miért jegyeznek meg, csak azt tudom, hogy világéletemben megosztó figura voltam. Vagy nagyon szeretnek, vagy utálnak, nincs köztes állapot. De inkább ez, mint hogy mindenki simogasson! Már gyerekként a tanáraim közül sem mindenki kedvelt, pedig édesanyám is tanítónő amellett, hogy röplabdázott. Emlékszem, az egyik barátom anyukája volt a rajztanárunk, és minden óráról kiküldött a saját fiával együtt – aki pedig később építészmérnök lett…
– Kaposfüreden élnek a szüleid, édesapád Kaposváron és Székesfehérváron sikeres kosárlabdázó volt. Sosem próbált téged is a kosárlabda felé terelni?
– Úgy tizennégy éves koromig egyszerre kosaraztam és fociztam, de a szüleim is inkább a foci felé tereltek. Apukám a saját tapasztalataiból indulhatott ki, amikor úgy érezte, nekem a futball való. Amúgy náluk ma már a tenisz a legnagyobb favorit, anyukámmal heti két-háromszor is eljárnak.
– Van két „kistesód”, ikrek, közülük a leány, Míra down-szindrómás. 
– Ők ’94-es születésűek, Ákos ingatlanokkal foglalkozik, és nagyon okos, hat nyelven beszél. Amellett, hogy az angol fontos a munkájához, magától megtanult például horvátul is. Míra pedig a Gyöngyfa nevű foglalkoztató központban dolgozik, ahol az enyhén sérült fiatalokat havi bérért alkalmazzák.
– Szerinted te más ember lettél attól, hogy született egy különleges kishúgod?
– Az biztos, hogy ha meglátok az utcán egy down-szindrómás kisgyereket az anyukájával sétálni, ismeretlenül is odamegyek hozzájuk, és megkérdezem, mi a helyzet, hogy vannak. És ők tök jó fejek, elmesélik a dolgaikat. Én pedig mindig elmondom, hogy nekem is van otthon Míra. A múltkor a kisboltban egy idősebb down-szindrómással találkoztam, legközelebb meg is kérdeztem az eladótól, hogy ki volt az, és kiderült, hogy a rokona. Láttam, milyen jólesett neki, hogy érdeklődöm.
– Ebben a többséghez képest tényleg más vagy. Saját fiatalabb kori önmagadhoz képest is változtál? 
– Hoztam korábban rossz döntéseket. Ha erre célzol, nyilván megvan a miértje annak, hogy nem lettem felnőtt válogatott. Mondtam is a feleségemnek, hogy ha ilyen fejem lett volna öt-hat éve, mint most, 29 évesen, biztosan máshogy alakul a karrierem. De még szeretnék hat-hét évet futballozni, úgyhogy nincs itt az ideje annak, hogy múltidőben beszéljek.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 8/4-es számában olvasható.
Még nincs értékelve
Archívum