Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Ledöntötték a falakat!

Rác Benedek
|
ifj. Nagy György
|
2019.06.19.
|
A korábbi szépségkirálynő és az egykori heroinfüggő, majd ketrecharcos bajnok. A Legbátrabb páros című vetélkedő győztese. Ezek a hangzatosabb megközelítések, de talán elég, ha annyit írunk, hogy Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv, no meg a két tündéri kislányuk. Egy boldog család.

 

[token global site-name]– Mi a legnagyobb félelmetek az életben?
Laky Zsuzsi: – Ha félelem, akkor az csak a gyerekeinkkel kapcsolatos.
Dietz Gusztáv: – Édesapám engem csak 14 éves koromig tudott nevelni, akkor egy hátsófali szívinfarktusban meghalt. Most már túléltem őt egy évvel, és szeretnék addig ott lenni a gyerekeim mellett, ameddig kell.
– Féltek egyáltalán bármitől is? Pókok, kígyók, repülés?
L. ZS: – Nálam nincsenek ilyenek.
D. G: – Zsuzsi előre programozza magát, ha akar valamitől félni, akkor félni is fog, de egyébként nem.
L. ZS.: – Esetleg olyan dologtól félek, ahol, mondjuk, nem kapnék levegőt, például ha bezárnának egy koporsóba. A Legbátrabb párosnál is az volt a nehézség, hogy sose mondták el előre, milyen feladat vár ránk. Így izgulhattunk, hogy mi fog történni, bár Guszti egyébként sem félt semmitől.
D. G: – Korábban nekem is voltak különböző félelmeim, és lassan, egyenként leküzdöttem, kinőttem őket, és inkább kihívássá váltak azok a dolgok, amelyektől esetleg tartok. A sportban is mindig az vezérelt, hogy mindig többet és többet akartam, rendre új környezetben akartam kipróbálni magam.
L. ZS.: – Azt is tegyük hozzá, hogy amióta gyerekeink vannak, azóta más a helyzet, más a felelősség. Előtte én sem féltem semmitől, Kos vagyok, fejjel mentem a falnak és mindent kipróbáltam. Anyaként viszont már sokkal óvatosabbá váltam.
 
A vereséggel is megbarátkozik az ember
 
– A műsor kapcsán volt valami, amitől előzetesen tartottatok?
D. G: – Zsuzsi inkább attól, hogy nem tudta előre a feladatokat, hiszen így nem tudott rákészülni. Így is láthattuk, hogy jól teljesített, de ha tudja előre, mit kell tenni, akkor még kevésbé lett volna görcsös.
– Mennyire tartjátok magatokat versengő típusnak?
D. G: – Abszolút! Az egész családra jellemző ez.
L. ZS.: – A gyereknapi sportnap alkalmával is azt mondta Guszti a nagyobbik lányunknak, Lucának, hogy ha nem is nyeri meg a versenyt, de próbálja ki magát, és nagyon örülök annak, hogy ahol csak lehetett, ott elindult.
– Mindig nyerni akartok?
L. ZS.: – Én igen. A Legbátrabb párosban például az motivált, hogy Berki Krisztiánékat legyőzzük, a többiekkel erősebb érzelmi kapocs alakult ki, így náluk ez nem volt motiváció, ők viszont ebből a szempontból pont megfelelő ellenfelek voltak.
D. G.: – Ami engem illet, ezen túl vagyok már, talán a korból adódik, hogy a félelemmel, az esetleges vereséggel is megbarátkozik az ember. Az utolsó három meccsem – saját hülyeségemből kifolyólag – vesztes mérkőzés lett, s mégis azt érzem az embereken, hogy nem bukott versenyzőként viszonyulnak hozzám, hanem azt a sportembert látják, aki mindig odaállt. Az idő, a kor sok tapasztalatot, bölcsességet hoz. No meg elfogadást.
– Ezt sikerült is feldolgozni, elengedni?
D. G.: – Kénytelen voltam. Először kikaptam egy durva K. O.-val, amely után fél évig még edzésen sem üthették volna a fejemet, én meg rá egy hónapra a büszke ostobaságom miatt elmentem Bécsbe meccselni, ahol ismét kiütöttek. Aztán vártam kilenc hónapot a moldáv Pavel Pocatilov elleni mérkőzésemmel, aki az egyik legerősebb szervezet nehézsúlyú bajnoka volt, én azonban azt gondoltam, majd odamegyek, és megmutatom, ki az úr a háznál. Aztán láttuk, mi lett belőle. A fejem már nem bírja, kialakult egy „pavlovi reflex”, lekapcsol az agy, nem akarja, hogy tovább üssenek, és ezt tudomásul kell nekem is venni. 43 évesen már vége van a nagy büdös pofozkodásnak.
– Akár a sportolói, akár a szépségkirálynői karriert vesszük, mindkettő véges. Mennyire volt nehéz ennek lezárása után új életet kezdeni?
L. ZS.: – Nekem ez volt a vágyam, számomra természetes volt. Amikor megnyertem a szépségversenyt, akkor elég sokat foglalkoztak velem, címlapokon szerepeltem, külföldre jártam, sok munkám volt. Aztán amikor megismerkedtem Gusztival, tudtam, hogy lezárul egy szakasz az életemben, és jön egy másik. Két év után vett el feleségül, amikor Luca már a pocakomban volt, tudtuk azt, hogy eljön ez az idő.
– A szerelem átlendített a nehézségeken?
D. G.: – Teljesen magától értetendő volt.
L. ZS.: – Ráadásul nekem elegem lett a felszínességből, abból, hogy csak a külsőség a fontos, hogy egy csomó ember nem őszinte. Ezt most is nagyon utálom, csak sajnos hiába érzek így, erről szól a világ. Nem akartam állandóan reflektorfényben lenni, Guszti pedig amúgy is ellene volt a szereplésnek. Ebből a szempontból fordulópont A legbátrabb páros, mert értékes emberekkel is találkozott, és láthatta, a médiában sem csak hülyék vagy felszínes emberek dolgoznak.
D. G.: – A Senso Media, digitális hirdetési felületekkel foglalkozó cégben van tulajdonrészünk, ott tartok csapatépítőket, mozgatom a dolgozókat, és ez az egyik kedvenc edzésemmé vált, ezekre a tréningekre pedig a televíziósok közül is egyre többen érkeznek. Szóval ott is vannak kivételek, csak meg kellett találni a jó embereket. Több olyan értékes emberi kapcsolatunk alakult a műsor során, amelyek azóta is tartanak.
– Akkor is így vélekednétek, ha nem nyeritek meg a versenyt?
L. ZS.: – Igen.
D. G.: – A döntőben sem izgultam a tízmillió forint miatt, győzni akartam, nem hagyhattam, hogy Berki nyerjen. A verseny után pedig nem arra gondoltam, hogy mennyi pénzünk van, hanem hogy egy hónap után hazamegyünk, és újra a kezembe foghatom a gyermekeinket.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 7/6-os számában olvasható.
 
Még nincs értékelve
Archívum