Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Miként jutott el a gólzsák Kragujevactól Luganóig?

Holender Filip a délszláv háborútól a magyar válogatottig
Vámos Tamás
|
ProfimEdia-Red Dot
|
2019.05.03.
|
Bár lapunk megjelenésekor még nincs vége a bajnokságnak, túlzás nélkül kijelenthető: a szezon felfedezettje Holender Filip. A Budapest Honvéd 25 éves, szerb-magyar kettős állampolgárságú támadója vezeti a góllövőlistát, bekerült a válogatottba, és már az sem titok: a bajnokság végén a svájci első osztályú Luganóhoz szerződik. Ám mint az interjúból kiderül, igencsak rögös út vezetett idáig. Filip őszintén mesél a szülővárosában, Kragujevacban átélt bombázásokról, arról, miért és hogyan lett futballista, és természetesen a teljesen váratlanul, 2017-ben szerzett bajnoki cím, valamint a Marco Rossihoz fűződő különleges viszony sem maradhatott ki a beszélgetésből…
[token global site-name]– Igaz, hogy amikor 2009-ben, 14 évesen a kispesti Magyar Futball Akadémia növendéke lettél – egy szót sem tudtál magyarul?
– Ez teljesen igaz. Úgy érkeztem Budapestre, hogy abszolút nem beszéltem magyarul, egyetlen szót sem ismertem…
 
 A háborúban a foci jelentette az egyetlen örömöt
 
– Adja magát a kérdés: miért éppen Magyarországra és Budapestre esett a választásotok?
– Édesapámmal úgy döntöttünk, hogy 14 évesen egy olyan futballakadémiát keresünk, ahol minden feltétel adott a fejlődésemhez, s nekem valóban csak azzal kell törődnöm, hogy minél jobb játékos váljon belőlem. Elárulom, nem csak kizárólag a Honvédban gondolkodtunk, de szinte egyik napról a másikra kellett döntenünk. S mivel édesapámnak mindig is Puskás Ferenc volt a kedvenc futballistája, és máig őt tartja a világ legjobb játékosának, az is óriási motivációt adott, hogy ahhoz a klubhoz kerülhetek, amelyben egykor Öcsi bácsi is játszott.
– Az mennyire motivált, hogy apai nagypapád magyar származású?
– Természetesen ez is sokat jelentett. Sajnos nem emlékszem a papára, mert kétéves voltam, amikor meghalt, de a szüleim azt mesélték, hogy ő is nagyon szerette a futballt. Tehát az ő személye is motivált, hogy Magyarországon minél jobb futballista váljon belőlem, ma már biztos, nagyon büszke lenne rám…
– Egyébként milyen volt a gyermekkorod Szerbiában? Ezt már csak azért is kérdezem, mert a kilencvenes évek végén még keményen tartott a délszláv háború, illetve annak utórezgései…
– Belgrádtól 120 kilométerre egy 150 ezres városban, Kragujevacban laktunk, és minden nehézség ellenére mondhatom: gondtalan gyermekkorom volt. Még egészen kicsi, 5-6 éves voltam, amikor bombázták a városunkat, szerencsére maradandó emlékeim nincsenek erről, csak azt tudom, a szüleim mindent megtettek azért, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Az akkori nehéz körülmények között a foci jelentette számunkra a boldogságot, ez volt a magyarázata, hogy suli után egész nap rúgtuk a bőrt, és csak sötétedésre értünk haza.
– Egyébként törvényszerű volt, hogy futballista leszel?
– Szinte az összes csapatsportágat kipróbáltam, de a döntő változást az jelentette, hogy alsó tagozatos koromban az iskolánkban rendeztek egy futballkiválasztót. A legtehetségesebb gyerekeket összeszedték, rendszereses edzéseket tartottak nekünk, és Fortuna Futball Iskola néven a környék csapataival mérkőztünk meg. Amolyan Bozsik Program-szerű tornák voltak ezek, ahol mindig a legjobbak közé tartoztunk. Ez remek alapot jelentett számomra, hiszen a hangsúly azon volt, hogy rengeteget játsszunk. S persze számos sikerélményt szereztünk, hiszen túlzás nélkül mondhatom, hogy a legjobbak voltunk, de mindez csak hab a tortán.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 7/4-es számában olvasható.
Még nincs értékelve
Archívum