Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Út az érmekig és az érzelmekig

dr. Szász Adrián
|
ifj. Nagy György
|
2021.03.01.
|
Kevesen térnek vissza sikeresen annyi hosszabb kihagyással járó sérülésből, mint a még mindig csak a 31. születésnapját ünneplő Karakas Hedvig. A dzsúdót napi szinten nem követők is régóta szorítanak a BHSE topsportolójának, aki már tiniként világversenyes érmekkel robbant be a felnőtt mezőnybe, de a fő céljához – egy esetleges olimpiai sikerhez – még nem érkezett meg. Egy Európa-bajnoki címhez néhány hónapja már igen. S milyen érdekes, hogy éppen a nehézségek tanították meg őt arra, hogy nem elég az elért helyezéseket értékelni, hanem az eredményekig vezető út (is) boldoggá tehet. Ezt már nem is mi, hanem Hédi mondja, aki egyre inkább felvállalja azt, amit érez.

 

A belső út
 
[token global site-name]– Úgy tudom, gyerekként a tánc helyett választottad a dzsúdót. Nem hiányzik a tánc az életedből?
– Anyukám valóban szerette volna, ha balettozom, szerinte szépen is bukfenceztem, de amikor általános iskolásként választani kellett a testnevelésóra mellé kötelezően a tánc meg a dzsúdó között, én a bátyámat követtem. Ahogy kicsiként mindig mindenben. Már óvodásként nagyon szerettem volna megkapni én is azt a fehér kis dzsúdóruhát, amit a keresztmamám varrt neki lepedőből, szerintem már akkor eldőlt, hogy a dzsúdót választom a balett meg a tánc helyett!
– Kislányos kislány voltál egyébként?
– Nem mondanám magam annak, hiszen rövid hajam volt, sportoltam, és pont a bátyám révén főleg fiúk vettek körül, velük játszottam. Nagyon szerettem versenyezni, a sport által fejeztem ki magam. Kevesebbet beszéltem, inkább cselekedtem. Már akkor is ilyen kis céltudatos és makacs voltam, ha jól emlékszem, illetve, ha jól emlékeznek a családtagok, ismerősök…
– Van azért belül egy érzékenyebb éned is?
– Belül pont ennek az ellentettje, nagyon lelkizős vagyok. A Halak csillagjegyében születtem, akikről azt tartják, nagyon érzelmesek, sokat gondolkodó, agyaló típusok. Én is ilyen vagyok a mai napig.
– Nehéz ezt kifelé nem mutatni?
– Sokáig nem mutattam, de szerintem egyre jobban látszik, amit érzek. A nevelőegyesületemben úgy nőttem fel, hogy el kellett rejtenem az érzelmeimet. Legyen az öröm vagy bánat, egyszerűen ehhez szoktam hozzá. És nagyon nehéz volt változtatni, amikor rájöttem, hogy ez igazából nem jó nekem. Hiszen én sem szerettem elfojtani a dolgokat, de idő kellett, hogy tudatosuljon bennem az, amire a környezetem is rávilágított, hogy érdemes változnom. Anno a szöges ellentéte volt a lelkemnek az, amit kifelé mutattam, és ez a kettősség máig elkísér, de már nagyon sokat tompult, alakult.
– Pontosan mikor, csak felnőttként?
– Huszonkét éves koromtól kezdve, amikor felköltöztem Pestre, és egyesületet váltottam.
[token global site-name]– Mi az, amiben mégis megmutatkozik az érzékenységed?
– Ha nézek egy olyan filmet vagy látok egy szegényebb, sanyarú sorsú embert az utcán, esetleg egy elhagyatott állatot, nagyon el tudok keseredni. Ezek mindig mély benyomást tesznek rám, talán mélyebbet is, mint kellene. Ilyenkor elszomorodom, elgondolkodom, hogy nekem milyen jó, nekik milyen rossz lehet. Hétköznapi dolgok által élem meg az érzékenységemet. A mai napig, ha látok magyar sportolót – sőt igazából bármilyen sportolót – olimpiai aranyérmet nyerni, el tudom magam sírni. Ezek a hatások, a sport általi öröm, egy szomorú film vagy egy romantikus történet hozzák ki belőlem az érzelmeket. Nyilván a győztes Eb-döntőm után, sőt még a dobogón is sírtam…
– Mennyire volt nehéz – vagy könnyű – a gyerekkorod?
– Szerintem szép gyerekkorom volt. Nem egy tehetős, gazdag családban, abszolút a társadalom középrétegéhez tartoztunk. De mindent megkaptam, amire szükség volt, nem kellett nélkülöznöm. Meg olyan értékrendet is tanultam a szüleimtől, amely révén nem vágytam semmi olyasmire, ami elérhetetlen, örültem annak, amim van. Úgy emlékszem, sőt ma is úgy gondolom, boldog voltam. És nagyon aktív, nem egy otthon ülő kisgyerek. Ahová lehetett menni játszani, sportolni – biciklizni, görkorizni, síelni, szánkózni, úszni, kosárlabdázni, focizni, lábtengózni a bátyámmal –, én ott voltam!
– A bátyád mennyivel idősebb nálad?
(gondolkodás nélkül) – Egy évvel, négy hónappal és két nappal.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 9/2-es számában olvasható.
Még nincs értékelve
Archívum