Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Vándorbot a sarokban

dr. Szász Adrián
|
zetefc.hu
|
2019.12.17.
|
A fiú hazatért, a labda pedig a kapu sarkában, ha Stieber Zoltánon múlik Stieber Zoltán, aki magyar mércével mérve sikeres külföldi futballkarriert tudhat maga mögött, nyáron csaknem másfél évtizednyi nemzetközi rutint hozott haza az NB I-be. Zalaegerszegre, ahol újra közel lehet a – Sárváron, illetve Szombathelyen élő – családjához. Hogy az idei szezonja a ZTE-nél egy új, hosszabb fejezet kezdete-e az életében, vagy átmeneti időszak, majd kiderül. A 26-szoros válogatott labdarúgó – akinek a Finnország, illetve Ausztria ellen szerzett fontos és szép góljait sosem feledjük – őszintén mesélt nekünk az Angliában, Németországban és az USA-ban töltött éveiről. Az interjúból kiderül: „Stibi” egy igazi, világot látott vagány gyerek, akinek lelke van…

 

[token global site-name]– 14 esztendő nem kevés. Sosem volt honvágyad?
– Az elején igen, de aztán az angliai futball légköre magával ragadott, Németországban pedig akár a jövőmet is el tudtam volna képzelni, ha szorosabb kötelék alakul ki valamelyik klubbal. De rá kellett jönnöm, hogy a legszorosabb kapocs még mindig Magyarországhoz fűz.
A cipőtisztítástól a Bundesligáig
 
– 17 évesen kerültél ki Birminghambe, ahonnan kezdetben jó hírek jöttek rólad, négy év után mégis anélkül váltottál országot, hogy bemutatkoztál volna a Premier League-ben…
– Pedig az Aston Villa utánpótlás-műhelyéből sokakat a felnőttek közé is beépítenek. Én is edzhettem velük, aztán eladták a klubot egy amerikai üzletembernek, aki elég sokat invesztált, hozta Milan Barost, Patrik Bergert, John Carew-t. Olof Mellberg, Ashley Young is nálunk játszott, ám a legjobban Gareth Barry-re néztem fel, aki hihetetlenül labdabiztos és intelligens játékos volt. Félkészülési túrákra utaztam velük, edzőmeccseken játszhattam köztük, közös edzőközpontban dolgoztunk, együtt ebédeltünk. Nem tudom, megvan-e még ez a szokás, de mi, fiatalok mostuk a felnőtt játékosok cipőit. Mi hordtuk ki nekik a pályára a bójákat, labdákat, jelzőmezeket. Mindez alázatra nevelt, és azt a célt tűzte elénk, hogy egyszer majd mi legyünk a másik oldalon. Hogy a mi cipőnket tisztítsa más, és nekünk hozzák a felszerelést. Tétmeccsen viszont sajnos nem sikerült bemutatkoznom, pedig 19 évesen ott voltam az egyik Európa-liga meccs bő keretében. Pont a Hamburg ellen, abban a stadionban, ahol később két évig szerepeltem. Milyen érdekes az élet!
 
– Nem volt lehetőséged Angliában maradni, vagy te szorgalmaztad az országváltást?
– Másodosztályú csapatok hívtak, voltam pár napot Blackpoolban, keresett a Norwich. A Villánál javasolták, hogy hosszabbítsak, de azzal, hogy a felnőtteknél továbbra sem fogok lehetőséget kapni. És mivel előtte fél évet kölcsönben játszottam a harmadosztályú Yeovilban, már nem akartam visszalépni a tartalékokhoz. Szerintem a legfontosabb lépcső egy fiatal játékos életében az, amikor a juniorból érkezve belép egy felnőttcsapat kapuján, és integrálódik egy teljesen más közegbe. Ahol sokkal nagyobb a fizikai igénybevétel, óriási a pszichés nyomás. Ahol már nem elég a tehetség. Szóval, úgy voltam vele, talán Németországban hosszú távon több esélyem lesz megragadni akár az elsőosztályban is. Vincze Ottó tanácsát is kikértem, aki ugye játszott a németeknél.
 
– Vele hogyan kerültél közelebbi viszonyba?
– 10-11 éves voltam, amikor látott játszani egy Lurkó Kupán, majd a Fradi-pályán. Odajött, és azt mondta, ügyesnek lát, szívesen segítené a pályámat, ha tudja. Innen a jó kapcsolat. És abban ő is egyetértett, hogy egy magyar játékosnak talán jobban fekszik a német közeg az angolnál, mindent mérlegre téve. A futball jellegét, a privát életet, a földrajzi elhelyezkedést. Az időjárást azért nem mondom, mert én kifejezetten szeretek esős időben játszani…
 
– A cselek, passzok, lövések, amik az erősségeid, még jobban bejöhetnek csúszós talajon. De hogy érzed: fizikálisan és mentálisan felkészített a magyar utánpótlás-nevelés a kinti helytállásra?  
– Még viszonylag időben hozzá tudtam szokni a külföldi követelményekhez. Sosem voltam fizikailag hú, de erős, ám a posztomon jól működhet ez a testalkat. Ashley Young is hasonló felépítésű, figyeltem, hogy az egy az egyeknél mennyire lent van a súlypontja. Próbáltam sok mindent ellesni tőle, és láttam, hogy ő sem a párharcokból él. Az egy másik kérdés, hogy fejben mennyire erős az ember.
 
– Nekem sosem tűnt úgy, hogy mentálisan a magyar mezőnyben a gyengébbek közé tartoznál…
– Szerintem sem, persze vannak még felettem szintek. Mindig megvoltak a céljaim, tudtam, hova szeretnék eljutni, de ha még egy fokozattal magasabban lettem volna fejben, talán még komolyabb célokat érhetek el. A csapattársakkal is beszéltük, hogy a magyar játékosokból alapvetően valamiféle mentális erő hiányzik. Persze távol álljon tőlem az általánosítás, de arra gondolok, ami Szalai Ádámban például megvan. Ő ezért áll helyt ennyi éve a Bundesligában. Gyerekként azt gondoljuk, hogy a tehetség a fontos, és nevetünk, ha a másik nem tudja jól átvenni a labdát. Pedig szerintem 70:30 arányban a mentalitás a fontosabb. Igaz, az is fejleszthető, és én ebben látom leginkább a lemaradásunkat.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 7/12-es számában olvasható.
 
Még nincs értékelve
Archívum